Ropogós Cseresznye

Annyira nagyon szeretném kiírni magamból ezt az egész galgahévízi ökofalu story-t az összes hazugságával együtt!!!

De annyira nagyon hosszú lenne, mivel szeretném egyfelől viszonylag objektíven leírni a tényeket, másfelől szeretném leírni azt is, hogy mennyire vacak érzés ennyire benézni valamit. Mivel nem szeretnék csak egy kicsit írni írni róla, így eddig bele sem kezdtem.

Azt hiszem mégis megpróbálom apránként, részletekben - mikor éppen mennyi időm lesz rá. Lehet, hogy brazil szappanopera hosszúságúra fog nyúlni....

Tehát történt egykoron 2008 vége felé, hogy elkezdtünk azon gondolkozni, hogy csak jobb lenne egy kertes házban, valami Bp-nél csendesebb, de Bp-hez közeli helyen. Arra jutottunk, hogy Bp környékén igen nagyon drágák a telkek. Egyik kedves ismerős -akkor még házas - pár ajánlotta a figyelmünkbe a galgahévízi ökofalut, mondván, hogy ők megnézték és bár nem az ő esetük, de lehet, hogy nekünk bejön.

Talán életemben akkor hallottam először arról, hogy létezik olyan, hogy ökofalu. Igyekeztem a neten utánanézni a  dolognak , de túl sokra nem jutottam. Azért tüzetesen átböngésztem a galgahévízi ökofalu, a Gaia alapítvány honlapját. 2009 márciusának első vasárnapján vettünk részt a nyílt napon.

Először is csodálkozva tapasztaltuk, hogy vagy 200-an vagyunk - mint kiderült előtte volt a falu a tv-ben és kijött a szenzációhajhász embertömeg is. Meghallgattuk Varga Géza mondókáját, megnéztük a farmot (konstatáltam, hogy ksok még a munka a farmmal ahhoz, hogy valaminek lehessen nevezni...), kiálltuk a faluban a szelet és végül is elhatároztuk, hogy ez nekünk tetszik.

Ami leginkább megfogott minket az egyfelől az a szellemiség volt, amit a honlapon találtunk, hogy milyen gondolkodású emberek közösségét szeretnék létrehozni. Számunkra a legfontosabb az, hogy olyan emberek között élhessünk, akik közt nem vagyunk kakukktojások a gondolkodásunkkal. A másik fontos szempont volt, hogy gyönyörű helyen van a falu - a szántóföld közepén a pusztában, de mégis közel lesz a szomszéd, hiszen alapvetően csak lakóingatlan építésére alkalmas a telkek mérete.

Bár Varga Géza kimondottan kérte, hogy ne rohanjon senki ész nélkül a kasszához, ha telket szeretne venni, hanem jól gondolja át és ismerkedjen a hellyel, az emberekkel, mégis egy hét alatt kb 8 telek-re jelentkezett vevő és végül mi sem azt a telket tudtuk megvenni, amit szerettünk volna, mert arra már addigra volt vevő - a sors keze vagy nem tudom mi, de az általunk kiszemelt telek azóta sem kelt el végül... Már akkor rosszul esett nekem - és ezt mondtam is Gézának - hogy mintha nem a szavaival összhangban cselekedett volna.

Így lett, hogy egy a kiszemeltnél jóval drágább, bár valamivel nagyobb telket vettünk meg. Drágább volt, mert azóta is érthetetlen okból nagyobb volt a  szorzója az alap négyzetméterárhoz képest. Rendes polgárhoz illőn 30 napon belül ki is fizettük a telek teljes vételárát - ma már tudom, hogy hiba volt, nyugodtan várhattunk volna, ahogy más is tette...

Roppant lelkesek voltunk....

folyt köv.

avagy

Mitől "jó" egy hordozóeszköz?

A hordozóeszközök palettája igen sokszínű.

A baba és gyermekhordozás eszközei általában az adott kultúra teherhordó eszközeivel kéz a kézben alakultak ki. Sokszor ugyanaz az eszköz látja el mindkét funkciót - olykor akár egy időben is.
A mai nyugati kultúrákban a  hordozóeszközök "jóságának" kritériumai hasonlóak mégis mások, mint egykoron az ősi eszközök kialalkulásának idején. Ahogy változik tudásunk a világról úgy egy-egy szempont elhalványul, míg egy másik felerősödik - olykor új szempontok merülnek fel.
Elmondható, hogy léteznek általános szempontok, amelyek alapján jónak nevezhető egy hordozóeszköz, azonban emellett mindenki rendelkezik egyéni "jóság" kritériumokkal. A két kritériumrendszer közt lehetnek különbségek. Tetézi a dolgot, hogy egyéni módon rangsoroljuk, hogy mely szempontot tartjuk fontosabbnak, melyet kevésbé fontosnak.
Felmerülhet a kérdés, hogy van-e kiút ebből az útvesztőből?

Van!

Mindenki megtalálhatja azt a hordozási módot, amely saját és babája/gyermeke igényeit leginkább kielégíti.

Többek között a különféle igényeknek való megfelelési vágy tette oly
változatossá a modern hordozóeszköz-piacot.

Milyen eszközök közül választhatunk?
Kaphatók szövött hordozókendők, karikás hordozókendők, rugalmas hordozókendők, Mei Tai-ok és rokonaik, csatos hordozók, úgynevezett hibrid hordozóeszközök, babaerszények, kenguruk, stb.
Felelhetők és megvásárolhatók az egy-egy kultúrára jellemző hagyományos hordozóeszközök is.

Mi alapján érdemes választani?
A piac sokszínűségének az előnyei mellett hátrányai is vannak. Sokféle eszköz közül lehet választani, azonban ez meg is nehezítheti a döntést. 
A hordozóeszközök esetében ugyanúgy, mint bármely más olyan eszköz megvásárlásánál, melyet  hosszútávon és naponta használni szeretnénk, célszerű körültekintően választani.

Bizonyos, egymástól nem feltétlenül független  szempontokat hasznos átgondolni választás és vásárlás előtt:

- a használat során a hordozott és hordozó hosszútávú kényelme
(tehereloszlás, testre szabhatóság, párnázottság jellege, minősége);
- ortopédiai szempontok a hordozottra és a hordozóra vonatkozóan
(megfelelően alátámasztja-e és terpeszti-e a baba lábát, a baba mozgásfejlődésének megfelelően támasztja-e a baba hátát; megtámasztja-e és hogyan a baba fejét; milyen és mekkora terhelést jelent az eszköz használata a hordozóra nézve);
- állíthatóság (mennyire tudja követni a baba növekedését, mennyire igazítható több hordozószemélyre);
- milyen pozícióban lehet hordozni a babát (elöl-, csípőn- és háton hordozásra való alkalmasság);
- lehetővé teszi-e, hogy az értelmi fejlődésének megfelelő pózban a baba mindig a hordozója felé nézzen;
- egyedül is biztonságosan használható-e az eszköz;

**Általánosságban véve a jó hordozóeszköz támogatja a baba/gyermek
testi és lelki fejlődését és elég kényelmes ahhoz, hogy használójának
legyen kedve újra és újra hosszan használni. **

Nem véletlenül nem említettem az eszköz árát, mint szempontot, mivel
mindenki találhat számára is megfizethető, ámde jó hordozóeszközt.

Hogyan válassz?

Próbáld ki!

Éld át, milyen élményt ad az adott eszközzel való hordozás neked és
babádnak/gyermekednek. Próbáld tudatosítani, hogy mit érzel, hogy
miért  tetszik, vagy nem tetszik az érzés, az eszköz. Mérlegeld, hogy
az adott eszköz mennyire felel meg a jó hordozóeszköz általános
kritériumainak.

A választásban segíthet hordozási tanácsadó is.

A hordozós klubokban különféle eszközök ingyenesen megnézhetők, felpróbálhatók.

A gödöllői hordozós klubban az alábbi eszközök lelhetők fel. 

Szövött hordozókendő  (Didymos, Hoppediz, Nandu, Natibaby)
Karikás kendő (Nandu, ráncolt- vagy hajtogatott Didymos*)
Je Porte Mon Bebe
Mei Tai (Bora, Hajtka, Hunbaba)
Baby tai (Hopetai)
Csatos hordozók (Magyarinda, Babbinka*, Manduca*)
Hibrid hordozók (Bondolino*, Close)
Babaerszény (állítható Bohém mama, Nandu kendőből SK gyártott)
Kenguru (Cybex I-go)

Amennyiben más eszközt is kipróbálnál szólj. Lehet, találunk megoldást.

Legyél te is hordozós!

* a megszövegezéskor még beszerzés alatt
** Ónódi Ágnes, Szabó  Vera: Tanfolyamvezetői képzés gyakorlati
jegyzet, Hordozóház, 2012

avagy

Miért? Jó a hordozás?

Az emberré válás rögös útján sokáig fel sem merülhetett ez a kérdés.

A kifejlett emberi agy méretének növekedése és a felegyenesedéssel járó testfelépítésbeli változások kölcsönhatásának következménye, hogy az emberi utód születése pillanatában és utána még hosszú hónapokon át igencsak gyámoltalan. Őseinknek, a túlélésük és utódaik túlélése érdekében, nem volt más lehetőségük, mint mindenhova magukkal vinni utódaikat. Sokáig abban sem volt választásuk, hogy ezt hogyan tegyék, hiszen egyetlen mód állt rendelkezésükre: magukon, a testükön kellett hordozniuk. A homo sapiens , a gondolkodó ember, az utódgondozás területén is segítségül hívta az eszközhasználatot.

Kialakultak a különféle hordozóeszközök.

Az ember, élettere időről időre változik ezáltal rendre új kihívásokhoz kell alkalmazkodnia fajunknak.

Az elmúlt pár száz évben életkörülményeink oly mértékben módosultak, hogy élettani szempontból egyre kevésbé létfontosságú a gyermek életbemaradásához, hogy szülei mindenhova szoros testkontaktusban vigyék magukkal. Egyre többen engedhetik meg maguknak azt a - mondhatni - luxust, hogy csecsemőjüket letegyék, hiszen oly kicsi az esélye, hogy éppen akkor fog arra járni egy kardfogú tigris.

Vajon leáldozott az emberi faj számára oly sokáig a túlélést jelentő hordozásnak?

A válasz egyértelműen nem.

Az ember nem csak azzal szeret büszkélkedni, hogy a többi faj közül eszközhasználatával és alkalmazkodóképességével kimagaslik, hanem azzal is, hogy érzelemvilágának gazdagsága is egyedülálló.

Habár élettani túlélési esélyeink jelentősen nőttek, azonban ez mit sem változtat az emberi utód, a csecsemő, a totyogó kisgyermek, de még a viszonylagos biztonsággal járó 3-4 évek gyerek azon a - hosszú évezredek alatt - mélyen berögzült igényén, hogy igazán biztonságban, csak gondozója szoros közelségében érzi magát.

A születésről sokszor azt mondják, hogy a gyermek számára hatalmas változás és stressz, hiszen a biztonságos anyaméhből kikerül

a "zord külvilágba".

Képzeljük el, hogyan is történik ez. Az anyaméh biztonságos, mindig minden azonnal rendelkezésre áll. A születés után hidegebb van, a külvilág tárgyai általában nem olyan ölelősek, és nem ritkán várni kell, hogy az igények kielégítődjenek. Egy hirtelenjében bekövetkező ekkora változás bárkinek nagy stressz lenne, annak is, aki kifejlett aggyal, vagyis az alkalmazkodás összes tudatos eszközével felvértezve élné azt át. A születés ilyen formája valóban nagy stressz egy újszülött számára is.

Vajon valóban elkerülhetetlenül szükséges, hogy a külvilágba kerülés ekkora változást jelentsen?

A változás nagyságának és egyben a stressz mértékének csökkentésére igen hatékony mód a baba- és gyermekhordozás.

A méhen belüli élet 9 hónapja alatt a magzat anyja közvetítésével ismerkedik a világgal, és az ismerkedés születés utáni részének is ez a legfőbb módja.

A hordozás révén a szülő kizárólag támogathatja, hogy gyermeke a saját egyéni tempójának megfelelően járja be az anyaméh biztonságából a felnőttek világába vezető utat.

A babahordozás a fogantatás pillanatában kezdődik és semmi nem indokolja, hogy a születéssel véget érjen.

Az újszülött testkontaktusigénye annyi, amennyit a születését megelőzően is kapott - 24 óra. Sokáig egyetlen helyen érzi igazán biztonságban magát: anyja testén. Az igényelt testkontaktus mértéke igen lassan csökken. Amíg a gyermek a gondozója nélkül képtelen még a helyváltoztatásra is, addig egészen biztos, hogy számára a legbiztonságosabb és leginkább vágyott hely, hogy gondozójával közvetlen testkontaktusban legyen. A közvetlen testkontaktus biztosítja az utód számára a szükségleteinek legmegbízhatóbb kielégülését.

Az újszülött, akinek igényei a neki megfelelő tempóban - vagyis azonnal - kielégítődnek, képessé válik arra, hogy feltétel nélkül megbízzon környezetében, gondozójában.

Szükségleteink kielégítődésének csecsemő és kisgyermekkori mintázata egész életünkön át elkísér minket.

A feltétlen bizalom és szeretet adja az alapot a világ magabiztos felfedezéséhez, az önbizalommal teli élethez és a stabil alapokon nyugvó felnőttkori elköteleződéshez is.

Babáink és gyermekink tagadhatatlanul vágynak arra, hogy "cipeljük" őket, hogy a "nyakunkon" lógjanak.

Elégítsük ki ezt az igényüket!

A biztonságos érzelmi fejlődéshez épp oly létfontosságú a kornak megfelelő mennyiségű testkontaktus, mint a lélegzetvétel az életben-maradáshoz.

Nem szabad megfeledkezünk a felnőttek igényeiről sem.

Az újszülött számára létfontosságú, hogy a biztonságot és ellátást nyújtó személy mindig azonnal elérhető legyen. Nem csak a szülő, de gyermeke számára is létfontosságú, hogy a szülő a gyermek mellett ellássa önmagát is. Azt is megtapasztalhatjuk magunkon is, hogy a testkontaktusra nem csak gyermekeinknek, hanem nekünk szülőknek, felnőtteknek is - egyéni mértékben ugyan, de - szükségünk van.

A baba- és gyermekhordozás egyidejűleg elégíti ki a gyermek és a szülő - olykor talán ellentmondásosnak - tűnő igényeit.

Mit mond a tudomány a baba- és gyermekhordozásról?

- kutatások igazolták, hogy a hordozott babák kevesebbet sírnak és az így felszabaduló időt a környezet aktív megismerésére fordítják;

- kutatások igazolták, hogy az intelligencia kiteljesedését előmozdítják a változatos ingerek - a hordozott babák tárgyi és szociális ingerekből is optimális mértékben részesülnek.

- kutatások igazolták a hordozás biztonságos kötődésre és azáltal a kamaszkori megbízhatóságra gyakorolt jótékony hatását;

- a hordozás hozzájárul a szoptatás sikerességéhez;

Nem utolsó sorban, hordozni trendi is :)

Legyél te is hordozós!

avagy

Mi az agyunk méretének ára?

Mindenkinek, aki még nem hallott róla, felhívom a figyelmét arra, hogy  a közhiedelemmel ellentétben az emberi várandósság hossza cca 21 hónap!

Nem nem írtam el és nem beszélek hülyeségeket :)

Durva bontásban valahogy így néz ki a dolog...

0-9 hónap: méhen belüli időszak, az utód az önálló helyváltoztatásra, önálló táplálkozásra képtelen, anyja nélkül életképtelen -> a nap 24 órájában, igény szerint kizárólag az anya testén keresztül jut táplálékoz, az anyával 24 órás testkontaktusban van - a testkontaktus fenntartásának eszköze az anyai test.

10. - cca. 16.hónap: méhen kívüli szakasz kezdete, az utód önálló helyváltoztatásra, önálló táplálkozásra képtelen, gondozója nélkül életképtelen -> a nap 24! órájában (éjjel-nappal) kizárólag az anyja testén keresztül jut tápanyaghoz - emésztőrendszere a kizárólagos anyatejes táplálásra van felkészülve; testkontaktus igénye továbbra is 24 óra, de már nem kizárólag az anyával - a testkontaktus fenntartására önállóan nem képes, azt gondozójának kell biztosítania (babahordozás).

17. - cca. 21. hónap: az utód apránként képessé válik az önálló helyváltoztatásra, valamennyire az önálló táplálkozásra is, de gondozója nélkül még mindig életképtelen -> táplálékhoz továbbra is szinte kizárólag gondozóján, legfőképpen anyján keresztül jut, elsődleges táplálék forrása még mindig az anyatej; testkontaktus igénye még mindig igen magas, de ahogy önálló mozgásképessége fejlődik, úgy lassan! csökken - apránként képessé válik a testkontaktus önálló fenntartására is.

Az emberi utód körülbelül méhen kívüli életének 12. hónapjában éri el egyéb emberszabású főemlősök újszülöttjeinek életképességi szintjét.

Ajánlom ezt minden szülő és lelendő szülő figyelmébe, mert ennek a tudásnak a birtokában sok bosszankodástól és értetlenkedéstől kímélheti meg magát.

folyt köv...

Ma úgy általánosságban világvége hangulatom van.

Mikor először szembesültem nem olyan rég azzal, hogy tényleg mi folyik manapság a lovassportban és hogy rontják el a gyerekeket, az nagyon szíven ütött. Abban a naiv illúzióban éltem, hogy még, ha a hobby lovasok sokszor nem is tanulnak meg elég jól lovagolni, azért a versenyzők úgy csinálják, ahogy a nagykönyvben írva van. Mérhetetlenül elszomorít, hogy saját szememmel látom, hogy még a jobb érzésű fiatalok közt is bőven akad, aki azt hiszi, hogy teljesen rendben van, hogy edzői iránymutatás alapján felrúgja a klasszikus lovaglás irányelveit. Hogy van bőr a képükön leírni azt, hogy igen, ők is tudják, hogy mi van a könyvekben, de ők másként csinálják, mert mindenki úgy lovagol, ahogy kedve tartja - és eközben még "szeretik" is a lovaikat...

Az összes ilyennek a szájába zablát raknék és jól rávenném őket a "támaszkodásra". Sírni tudnék... Nagyon felháborít.

Kezdtem némi - úgy tűnik szélmalom - harcot a facebook-on. Közben azon gondolkozom, hogy minek is mentem fel a facebookra. Törölni kéne az adatlapom és nem foglalkozni az egésszel. Jobb nekem ezek nélkül.

Csak a lovakat sajnálom...

Emellett ma lesz egy egyeztetés a galgahévízi alapítvány képviselőivel, most a galgahévízi polgármester jelenlétében és részben kérésére. Kíváncsi vagyok, hogy hogy adja elő magát az alapítvány. Olyan ékesszólóan tudják bizonygatni, hogy ők milyen jók és mi lakók milyen rosszak vagyunk, hogy ha nem mellettünk állnánk a tények, talán még magunk is hinnénk nekik - újra, merthogy egyszer mindegyikünk bedőlt, különben nem vettünk volna telket.

Nincs jó kedvem.

Szívem szerint családostúl elszöknék egy tanyára, ahol csak akkor találkozom emberrel, ha odahívom. Persze sokkal jobb lenne egy kis közösséggel együtt elszökni és élni boldogan, a nagyvilágról mit sem tudva, tudomást sem véve az emberi gonoszságnak még létezéséről sem. Ilyenkor meg tudom érteni a skizofréneket, hiszen ők éppen ezt teszik - a saját valóságukba menekülnek a külvilág szörnyűségeitől és igazuk van! Lehet, hogy sokkal boldogabbak, mint mi "normálisok".

Szombaton ünnepeltük kicsi lányunk születésének első évfordulóját. Azt hiszem mi szülők is rengeteget fejlődtünk az elmúlt egy év alatt a papás-babás-mamás "játékban". Közepesen durva kezdés után, észvesztő folytatás következett és mostanra egész jól sikerült konszolidálnunk a helyzetet.

Egy kis összefoglaló az elmúlt 21 hónapról.

A várandósság első fele a felkészülés azon típusával telt, hogy egyszerűen elfogadtam, hogy ez az élet teljesen természetes része és semmi félelmetes nincs benne. Ez elég jól sikerült. "Tájékozatlanságomnak" köszönhetően felrúgtam az összes általános várandósoknak szóló javallást - szerencsére!

Az utolsó harmad nagyon nem úgy telt, ahogy terveztük - csúnyán keresztbe húzták "jóakarók" a számításinkat. A hátrányból részben előny is lett. Mert bár a szülésre felkészítő könyvek közül éppen a két legfontosabbat nem olvastam el, de azért a költözésnek köszönhető, hogy több nagyon fontos viszont a látókörömbe került. Viszont pont egy hónapot vesztettünk a felkészülési időszakból a költözködés miatt. Így a babagondozással/hordozással kapcsolatos elemi legalább elméleti tudás megszerzése kimaradt. Ennek pótlása lassan és fájdalmasan ment/megy.

Emlékszem még, mikor kérdeztem a védőnőt a várandósság elején, hogy tud-e ajánlani valamilyen szülői felkészítő foglalkozást, merthogy kb. semmit nem tudok a csecsemőgondozásról. Nem nagyon, de furcsán nézett rám és nem ajánlott semmit. Később "megnyugtatott", hogy ne izguljak, majd megmutatja a szoptatást is, ha hazajöttünk a kórházból. Ma  már tudom, hogy már jóval a szülés előtt jó "mindent" tudni a szoptatással kapcsolatban, különben könnyen bajba sodorják az embert a "jó" tanácsokkal a "segítők". Nekünk "szerencsénk" volt...

Később, mikor a "bábával" beszéltem telefonon, hogy találkozzunk és beszélgessünk, akkor éreztem újra a furcsállást miközben csak annyit kérdezett, hogy "tudsz mindent, nem?" Mire én visszakérdeztem: "Mi mindent kell tudnom?" Ma már tudom mi a különbség egy valódi bába és egy szülésznő között - fájdalmas tanulság volt...

Azt sem felejtem, mikor a védőnő (ez már egy másik, mert közben költöztünk) kicsit rosszallóan nézett az összecsukhatós kiságyra, mondván, hogy nem elég kemény a fekvőfelület a babának. A korábbi lakhelyünkre nem terveztünk kiságyat, mert el sem fért volna - fájdalmasan tapasztaltuk meg, hogy kár volt ezen módosítanunk a hely megszaporodtával...

Számomra az egyik legjobb felkészítés az volt, hogy több mint egy évet állatok közt élhettem. Láttam hogyan működnek ezek a dolgok a különféle állatoknál. Megtapasztaltam, hogy mennyire jól tudja a természet, hogy mi a  dolga - feltéve, ha az ember nem avatkozik bele erőszakkal... Ez egyfelől végtelen megnyugvással töltött el - másfelől nagyon elkezdtem aggódni.  A várandósság fele körül kérdezhette egyik asszony, hogy félek-e a szüléstől. Mondtam neki, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, viszont annyi nő túlélte már, nem lehet az annyira szörnyű. A várandósság vége felé már jobban meg tudtam fogalmazni az aggodalmam. "A szüléstől nem félek, de az orvosoktól igen" - mondtam barátnőmnek. Hogy ez önbeteljesítő jóslat volt-e vagy jogos aggódás? Valószínűleg mindkettő (de inkább az utóbbi ;) )

Aztán eljött a nagy nap. Eljött az elméleti tudás tesztje. Amíg a tudásom tartott addig nagyon jól vizsgáztunk. Aztán eljött az a pont, amiről már nem volt kellő információm - elvesztünk :( Innentől borult szinte minden :( Kínkeservek közepette pótoltam a kimaradt tudást: nem csak én szenvedtem, hanem baba és papa is. Hármunk közül csak egyikünk tudta mindig pontosan, hogy mi a teendő - természetesen a baba! Életrevaló gyermekként mindig jól halhatóan tudtunkra is adta, mikor nem az történt, aminek történnie kellene. Sokszor hiába értettük, mégsem tudtuk megtenni, amit kér - egyszerűen nem bírtuk testileg-lelkileg. Kevesek voltunk, kevesen voltunk ketten.

Lassan, ahogy nőtt a tudás, úgy rendeződtek a dolgok - lassan. Még sokat kell tanulnunk a babánktól, de már egyre jobb tanítványok vagyunk.

Miért írom le mindezt?

Végül is erre való ez a blog :)

Másfelől a szűnni nem akaró segítési szándék vezérel. Ha már akár egy családnak segíteni tudok, már megérte. (magunknak mindenképpen segítek, ha kiírom magamból ;) )

Nem tudom eldönteni, hogy mi a jobb/rosszabb:

- ha az embernek nincs tapasztalta a csecsemőgondozásban vagy, ha "elavult/hagyományos" tapasztalati vannak.

- ha kevés tanácsot kap és ezáltal kevés rossz tanácsot is, vagy sok-sok tanácsot és ezzel nagyobb az esélye a jó tanácsokra is.

Tényleg nem tudom.

Azt viszont látom, hogy sok anyuka és apuka bizonytalan.

Azt is látom, hogy nem mi vagyunk az egyedüli szülők, akik bár szeretettel és nem teljesen felkészületlenül várják a gyereket, mégis a legjobb szándékuk ellenére is eléggé felkészületlennek bizonyulnak, mikor eljönnek a csecsemős mindennapok. Erre ugyanis nem lehet elméletben felkészülni. Igazán jól csak gyakorlatban lehet erre felkészülni, még gyerekkorban. Ez sokaknak nem adatik meg. Mindig is kevés barátom volt, ráadásul a nehéz időkben mind lemorzsolódott. Nem volt olyan barát a környezetemben, akitől elleshettem volna a "csecsemőzés" fortélyait, buktatóit és szépségeit.

Sorolhatnám mennyi "jó" tanácsot kaptunk a különféle "segítő" foglalkozású szakembertől. Tudom, hogy nem rosszakaratból tanácsolják, amiket tanácsolnak. Egyszerűen nekik ezt tanították, esetleg ők is így csinálták és "természetesnek" veszik, hogy a szülés "fájdalmas és veszedelmes, jobb minél gyorsabban túl lenni rajta" vagy éppen azt, hogy a csecsemőgondozás valami olyan, aminek bizonyos részét "túl kell élni" vagy "majd elmúlik".

TÉVEDNEK! Sokat és sokszor! Babák, anyák, apák látják kárát!

Nagyon kevés az olyan hivatásos szakember, aki tényleg jó tanácsot ad egy egészséges anya-magzat szülés-születésével, vagy egy egészséges csecsemő gondozásával kapcsolatban. Az információ pedig végtelen - különösen ebben az amúgy is túlvirtualizálódott korban. Több helyen is olvastam egy elég jó tanácsot. Nagyon fontos, hogy az ember tudjon találni egy olyan személyt, akinek a tanácsaiban valóban megbízik. Azt hiszem sokunknak nem könnyű ilyet találni, ezért bizonytalanodunk el és "öntjük néha ki a gyereket a fürdővízzel".

Apránként rátaláltam azokra az információ és tudás forrásokra, ahol érdemes tanácsot kérni és kapni is. Megtapasztaltam, hogy van egy "új divat", egy "alternatív" út, amire egyre több anyuka "rátéved". Ami érdekes, hogy az ezen az úton található útjelző táblákon olvasottak sokkal simulékonyabban működnek. Azt hiszem kevés anyuka mondhatja el magáról, hogy blogbejegyzést ír, miközben az ölében nyugton ül az egy éves babája. Mindjárt el is alszik :) Kevesen vagyunk, de egyre többen lehetünk.

Most jöhet a PR azon része, hogy "szavazz rám, beváltom minden reményed"

Beszéljen helyettem az, hogy miket mondanak a "hagyományos" szemmel szemlélők a babóra

"Milyen nyugodt!"

"Máskor is ennyire keveset sír?"

"Milyen jól viseli a dolgokat!"

"Mennyire nyitott!"

"Nem fél semmitől?"

"De jól elvan másokkal is!"

"Már pisil a bilibe!?"

"Még mindig szopik?"

Mindig csodálkozom ezeken. Hát nem minden gyereknél van így? Pedig ez így TERMÉSZETES!

Ha te is erre az útra vágysz, akkor kérdezz bátran :)

Igyekszem jó tanácsot adni ;) vagy megmondom, ha én sem tudom még a választ és együtt keresni sokkal jobb, mint egyedül :)

Egyszer volt, hol nem volt, nem ma volt, régen volt, talán igaz se volt.

Volt egy fiú és egy lány. Szerették egymást, azt mondták nagyon. A fiúnak volt ugyan már valaki, akit szerethetett volna, a gyermeke anyja, de boldogtalannak érzete magát. Megtetszett neki a lány. A lánynak is megtetszett a fiú. Mire a lány megtudta, hogy a fiú foglalt, már késő volt, megtörtént a baj - megszerette a lány a fiút. A fiú is a lányt. Boldogok voltak, mikor együtt voltak, szerettek együtt lenni, szerettek volna még többet együtt lenni. A lány kedveskedett a fiú testének lelkének és a fiú is igyekezett. Teltek a hetek, hónapok, eltelt egy év. Néha persze voltak nehézségek, de mindketten úgy érezték, hogy boldogok együtt. Egy napon a fiú szólt, hogy költözik. A lányhoz költözött. A lány régóta várt erre - örült, hogy végre többet lehet szerelmével. Teltek a napok, hetek, hónapok. A lány egyre kevésbé örült. A fiún is látta, hogy ő sem olyan boldog, mint régen. Sejtette a lány, hogy mi történik, próbált beszélni erről a  fiúval, de süket fülekre találat. A lány egyre inkább egyedül érezte magát, és egyre többször érezte úgy, hogy a fiút csak saját érzései érdeklik, a lány érzései nem. Kérte a lány a fiút, hogy tegyenek valamit, mert ő már nem boldog - de még nagyon szereti a fiút, túlságosan is. Tovább teltek a hetek, hónapok és a lány egyre rosszabbul érezte magát. Immáron könyörgött a fiúnak, hogy tegyen valamit, mert nem bírja tovább. A lány gondolt egyet és megkérte a fiút, hogy költözzön el, hátha majd a távolság megszépít és a fiú rájön, hogy hiányzik neki a lány, hogy még szereti a lányt. A lány próbált vigaszt keresni a barátainál is - nem sok volt ilyenből - de nem járt sikerrel. A családjával sem volt rózsás a lány kapcsolata. A lány már magán kívül, az őrület határán volt - kapaszkodott a szalmaszálakba is, csak, hogy ne merüljön el. A fiú nem segített neki, már menekült a lánytól. Egy napon, mikor a fiú külföldön volt és csak az utolsó pillanatban jelentette be, hogy oda mégsem viszi a lányt, akkor a lány végképp összeomlott, nem bírta tovább. Úgy érezte ő már semmire sem jó, senkinek sem kell. Felkelt, az ablakhoz sétált és vágyakozva nézett a mélységbe. Mindig is vonzotta a mélység, mely most az égető fájdalom azonnali elmúlásával kecsegtette. Ekkor, valahonnan legbelülről megszólalt egy hang a lányban, hogy NEM! ENNYIT SENKI NEM ÉR! TÖBBET ÉREK ENNÉL! A lány végül nem ugrott. Mérhetetlen és elviselhetetlen fájdalmát a fiú kedvenc bögréjén, ajándékba kapott italain töltötte ki. Úgy érezte valaminek vesznie kell, de az nem lehet az ő élete. Pár nap után a fiú hazajött külföldről. A fiú is úgy érezte, hogy hiányzott neki a lány és jó lett volna, ha mégis ott van vele. A lány örült. A lány őszinte volt, bevallotta, hogy mire készült és azt is, hogy mit tett végül. A fiú megfagyott. Megütközött azon, hogy a lány hogy volt képes kárt tenni az ő kedves tárgyaiban. Még nem mondták ki a szakítást. Teltek a napok, hetek és nem javult semmi. A lány már bárkiben megkapaszkodott, csak a felszínen tudjon maradni, mert érezte, hogy még egyszer nem fog tudni nemet mondani a mélység csábításának. A lány talált magának valakit, mert az élete múlt ezen. Egy angyalt talált, aki kézen fogta és megmentette őt. De nem tudta elfelejteni a fiút a lány - hiánya fájón égett a lelkében.  A lány idővel megköszönte az angyalnak, amit érte tett és elengedte, hogy az megtalálhassa saját boldogságát. A lány még mindig a fiú után vágyódott, nem tudta feledni őt. Újabb év telt, már sokadik, de nem múlt a vágy. A lány újra szerelemes volt, de már túl volt a kezdeti boldogságon és újra a fájdalom felé haladt. Ekkor egyszer csak felhívta a fiú. A lány boldog volt - erre várt mióta már. Találkoztak. A fiú ismét elmondta, hogy megint boldogtalan a párjával, kis szabadságra vágyik. A lány még mindig szerette a fiút, ezért segített neki, kényeztette testét lelkét. A fiú nemsokkal később kibékült a párjával és újra elfelejtette a lányt. Fájt a lánynak,  nagyon fájt. Évek teltek. A lány párra lelt, boldog volt, kivirágzott - újabb angyalt talált, akit már nem enged el. Ekkor újra felhívta a fiú a lányt. Már évek óta nem beszéltek. Most, sem, mert a lány nem tudta és talán nem is akarta felvenni a telefont. Az járt a fejélben, hogy vajon miért hívja a fiú, vajon mit akarhat - nem hitt abban, hogy csak úgy. Lehet, hogy a fiú megint boldogtalan és társaságra vágyik, vagy csak látja a lány boldogságát és el akar csenni belőle néhány szikrát. A lány nem tudta mitévő legyen. Végül udvariasságból megkereste a fiút, hogy megkérdezze mit akart tőle. A fiú kedves volt, hogylétéről érdeklődött, hízelgett. Mint a rossz gyerek, ki jól tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, a fiú megkérdezte hívhatja-e még a lányt. A lány illedelmesen válaszolt az érdeklődésre, megköszönte a bókot. Leírta a lány azt is, hogy megérintette, hogy a fiú megkereste, mivel nem számított erre. A lány már nem szerette a fiút, de a fájdalmat, amit a fiú okozott neki sosem felejti. Remélte, hogy talán végre a fiú is belátja mit tett és bocsánatot kér a lánytól. Napok teltek válasz nem jött. De jött egy levél, melyben a fiú arra kérte a lányt, hogy szavazzon egy helyen a fiú párjának sztorijára, hogy az nyerjen. A lány értetlenül állt - megérzései beigazolódtak. A lány elmondta a fiúnak, hogy nem is várt mást a fiútól, és megkérte a fiút, hogy hagyja békén. A fiú válaszolt, a lányt hibáztatta, hogy már megint mindent félreért. A lány mint oly sokszor a múltban újra leírta, hogy mekkora fájdalmat okozott neki egykor a fiú és, hogy remélte, hogy ezt most megpróbálja jóvátenni, de látja, hogy erről szó sincs. A lány már semmi másra nem vágyott, csak örökre elfelejteni a fiút - de nem tudja hogyan feledje a fájdalmat, mely benne él azóta is.

Nem bírok aludni. No nem újdonság ez persze. Rágódom dolgokon

Meg-meg fordul a fejemben, hogy vajon genetikailag hibás darab vagyok, vagy csak elromlottam, elrontottak. Vajon genetikailag lett volna esélyem rá, hogy normális legyek, vagy a génjeimbe van kódolva a dolog?

Vajon örökölte a lányom, vagy én is elrontom? Vagy már elromlott valami köztünk egy életre? Valamit egy életre elvesztettünk? Vajon van visszaút és, ha igen képes leszek rálépni?

Szép álmokat

Így lovazunk mi!

Minden vonalon vissza a természethez, mert nincs is annál jobb. Amikor az ember engedi, hogy végre az ösztönei hajtsák (a jó értelemben vett ösztönei), akkor helyükre kerülnek a dolgok és hirtelen egyszerű lesz az élet. Így van ez a lovakkal való foglalkozásban is.

2009-ben, mikor megismerkedtem Lily-lóval, akkor igyekeztem az ösztöneimre is hallgatni. Szerencsére azon kevesek közé tartozom, akik elmondhatják, hogy már a kezdetekkor jó kezek köz, a lovat valóban szerető és tisztelő emberektől sajátították el a lovazás művészetét. Közben páran megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de nemigen hagytam magam. Mindezek következtében egyészen gyorsan megbarátkoztunk az addig elég nehezen kezelhető kancával, Lilyvel. Mindezt azért, mert Lily egyre inkább rájött, hogy megbízhat bennem és, ha megteszi, amit kérek, akkor alapvetően jól jár és cserébe vigyázok rá, gondját viselem.

A Lilyvel való barátkozás útján akadtam rá egy újságcikkben mgy-re (Mészáros Gyula). A cikk egyből felkeltette az érdeklődésem - tehát elérte szándékolt céját :) Aztán kiderült az is, hogy az "mgy központ" meglepően közel van lakhelyünkhöz. Hónapokkal később, véletlenszerűen kilátogattam és a sors oly kegyes volt hozzám, hogy éppen egy táborba csöppentem, ahogy bepillantást nyertem a hogyanba. Megkérdeztem, szabad-e egy picit nézni... majd órákon keresztúl nem tudtam elszakadni a karámtól, amiben a lovaztak. Első ránézésre néha kissé furcsa volt, amit láttam, de láthatóan működött. Kitörölhetetlenül beférküzött az agyamba, hogy "ez Az!" Újabb hónapok teltek el. Próbáltam a kevéske alapján, amit láttam csiszolni a lovazásomon, hogy közelebb kerüljek a lóhoz - a jó alapoknak köszönhetően nem álltam tőle olyan messze, mint oly sokan mások, akik pedig úgy hiszik értenek a lóhoz...

2010 március 26-án jött az áttörés. Megszületett Csillag, a méncsikó. Nem akartam csikót. Sose foglalkoztam csikóval, de annyit tudtam róla, hogy nem gyerekjáték. A kezdetben édes négylábú gyorsan az ember fejére nő és veszélyessé válik. Semmiképpen nem akartam méncsikót, hiszen a mének életének kötelező része a harc. Erre gyártotta őket a természet. A feladatuk az örökítés és a ménes védelme akár az életük árán is.  A mén nem játékszer, egyetlen pillanat alatt halálos fegyverré válhat avatatlan kezek közt. És az én kezeim nem voltak még felavatva... Ezen a napon, mikor megszületett Csillag éppen a szokásos havi klubnapot tartották az "mgy központban" Elmentem, mert már régóta terveztem, hogy megnézem. Nem volt ez talán tudatos. A sors kezembe adta a módszert! Megnéztem a foglalkozást, meghallgattam a beszélgetést és tudtam, hogy nincs más esélyem, ha túl akarom élni, hogy egy méncsikó került a ménesbe.

 Megkaptam a csikó imprinting instant előkészítő csomagját és egy időpontot, amikok megejtjük a teljes imprintet. Az előkészítés arról szólt, hogy .....

... folytatás következik, de addig is  www.mgy.hu

Az egész úgy kezdődött, hogy 2010 március 26-án, reggel 6 óra tájban az egyik boxban már nem 1 ló állt, mint este, hanem kettő. Az éjj leple alatt megszületett Csillag. (talán már írtam itt róla, de nem emlékszek) Na jó nem így kezdődött, hanem úgy, hogy valami eszement kitalálta, hogy "hamár van egy kancánk, legyen neki csikója, mert milyen jó az..."

Csillag mamája egy magyar félvérnek "titulált" szürke kanca - erős arabos és lipicais fajtajelleggel. Papája egy magyméretű, hidegvérű percheron mén. Sokat is aggódtam, hogy miféle elfajzott gondolkodás vezethetett odáig, hogy egy nem éppen nagy termetű kancára ráengedtek egy kimondottan nagy termetű mént. De a természet tudja a dolgát, a csikó akkora lett, hogy gond és emberi segítség nélkül jött a világra - igaz egy hónap "késéssel".

Csillag sárgának (barna) és ménnek született. Homlokán fehér jeggyel - innen a neve. Genetikájának köszönhetően az évek során lassan majd színt vált és teljesen kiszürkül. Most 16 hónapos, talán úgy mondanám, hogy barna-fehérrel-tűzött-deres-szerű, nagyjából maghatározhatatlan színe van.

Különleges kiscsikó. Legalábbis az emberek többségének a szemében. Mindez azért van így, mert az emberek többségének a fejében fals kép él a lovakról. Csillag a születése óta "kézben van". Talán még az első szopáson sem volt túl, mikor "rátaláltam" és ösztönösen össze-vissza simogattam. Anyjául fogadott anyja mellé. Négylábú anyjától tanult lóul, kétlábú anyjától ember-lóul. Mindkét faj egyedeit fajtársának tekinti, bízik bennük. Átesett egy úgynevezett "csikó imprinting" eljáráson - bár nem az első pár órában ahogy szokás, hanem az első hét végán - amellyel felkészítettük az emberek világában való életre. Megmutattuk neki, hogy milyen dolgok fogják éreni és, hogy ezektől ne féljen, bízzon az emberben. Működik.

Mivel idén júniusban eladósorba került a csikó, így jó magyar forintért megvásároltam Csillagot. Akarva, akaratlanul lótulajdonos lettem. Mindkettőnk biztonsága és boldogsága érdekében Csillag ex-mén lett. Pár napja Csillag és kedves pajtása (vagy inkább szerelme;) Selymes új helyre költöztek - kirepültek az anyai fészekből. Selymes egy 2007-es születésű (4 éves) állítólag hucul keverék kancacsikó. Még Csillag születése előtt került Csillag anyja mellé. A költözés következtében Csillag anyja, Lily sajnos újra egyedül maradt. Ezen az fog majd változtatni, hogy körülbelül egy hónap múlva (ha nem lesz ismét "késés") a kanca újabb csikónak ad életet - hogy minek azt ne tőlem kérdezzétek...

 A drága csikók jól viselték a szállítást. Csillag úgy élte meg, mintha ez is az élet legtermészetesebb dolga lenne, Selymes valamivel stresszesebben. Most ismerkednek az új helyükkel. Várjuk a véreredményt, hogy biztosak legyünk benne, hogy nincs semmi fertőző nyavajájuk. Negatív lelet esetén új világ nyílik meg előttük, tele sok-sok új lópajtással, új élményekkel.

pusszantás mindenkinek